Pontosan tudjuk, mi mindent kell tennünk, hogy kifejezzük önmagunk szeretetét. Hívhatjuk akár öngondoskodásnak. Vannak dolgok, amiket meg kell tennünk azért, hogy egészségesek legyünk, fenntartsuk vagy javítsuk az életkörülményeinket. Ezek lehetnek olyan apróságok is, mint a tisztálkodás vagy az étkezés – mégis néha egyszerűen képtelenek vagyunk ezeket a dolgokat megtenni. Pláne, ha olyan nagyobb dolgok válnak szükségessé, amelyekhez segítséget kell igénybe vennünk. Konditerem, gyógyító, pénzügyi tanácsok vagy személyi szolgáltatások, de akár a partnerünk segítsége, hogy vágyainkat valóra váltsa. Miért olyan nehéz hangot adni az igényeinknek és megvalósítani mindazt, amiről racionálisan tudjuk, hogy jót tesznek nekünk? Miért olyan nehéz szeretni magunkat?
Mert 6 lakat alatt van az önszeretetünk.
- Negativitási torzítás – amikor az a meggyőződésünk, hogy a képesség egy bizonyos cselekedetre azonos annak a megvalósításával, ezért megelégszünk azzal, hogy „bármikor leszokhatunk”, vagy „bármikor kiélhetjük a vágyainkat”. Aztán, amikor tenni kellene érte, akkor mindig találunk valami indokot, ami elhalasztja a cselekvést, miközben azt gondoljuk, hogy megtettük, hiszen bármikor megtehetnénk. A racionális gondolkodás megmutatja, hogy mi a különbség a lehetőség és a tett között.
- Erőfeszítés – az öngondoskodás fárasztó. Nem megy magától a felkelés, a reggeli elkészítése, a bevásárlás, és persze a legégetőbb vágyaink sem teljesülnek maguktól. Minden, amit tennünk kell magunkért, erőfeszítést igényel. Nem árt néha sorrendbe állítani, hogy mire fordítjuk az energiánkat, és olyasmit helyezni előtérbe, amitől jobban leszünk.
- Szégyen – amikor szégyelljük, hogy segítségre van szükségünk, és nem szeretnénk, ha mások megtudnák, mi mindent kell tennünk azért,hogy szépek, egészségesek, gazdagok, stb. legyünk vagy maradjunk. A szégyen a mások megítélésétől való félelem. Pedig egészen biztos, hogy mindenki tudja, mégpedig a saját példáján. Tehát nincs miért szégyenkeznünk, az önszeretet és az öngondoskodás természetes. A büszkeségünk is az, viszont sokkal egészségesebb.
- Jóból is megárt a sok – amikor bűnösnek és érdemtelennek érezzük magunkat, akkor háttérbe szorul az öngondoskodás. Mindenkinél más a küszöb, ami a megérdemelt öngondoskodást bűnözéssé változtatja. A lényeg ezért a mérték megtalálása. Egy kocka csoki akkor sem árt, ha van valamennyi túlsúlyunk, de napi fél kiló fagyitól az is elhízik, akinek eddig nem volt ilyen problémája. A mértéket magunk szabjuk, tartsuk olyan szinten, hogy önmagunkat ne kelljen bűnösnek éreznünk éppen akkor, amikor megerősíteni szeretnénk magunkat.
- Csömör és kiégés – létezik az a kimerültség, ami véget vet a jözanságnak és önkontrollnak, és teret ad a függőségeknek. Ilyenkor jön az éjjeli fagyizás, a kedvenc sorozatunk, a túlköltekezés, vagy bármi másnak a hajszolása. És persze elvész a fent említett mértékletesség. A legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, hogy a függőségeinket is bűnként kezeljük. Inkább értsük meg, hogy milyen az adott függőséghez való viszonyunk, mert ez segít jobb döntéseket hozni és elkerülni a visszaesést.
- Az esélytelenek nyugalma – amikor nem várunk igazi eredményeket az öngondoskodástól, akkor nem is teremtjük meg azokat. Persze nem tudatosan készülünk az eredménytelenségre, csak túl elnézők, kiégettek, szégyenlősek, fáradtak vagy halogatók vagyunk ahhoz, hogy helyesen cselekedjünk. Ezek az érzések pont akkor fosztanak meg minket saját szeretetünk kifejezésétől az öngondoskodásban, amikor az önszeretetre a leginkább szükségünk lenne.