Szégyen [1. rész]

Mi a szégyen?

A szégyen egy általános emberi érzet, amely rendkívül fájdalmas. Maga a “szégyen” szó is kellemetlenséget okoz, és olyan érzelmeket hoz előtérbe, amelyektől kétségbeesetten igyekszünk távol tartani magunkat. A legtöbben jól ismerjük a kipellengérezettség megsemmisítő érzését, amikor mások szemében hibásnak, hiányosnak bizonyulunk. Sokunk belső szégyenérzettel küzdünk, vagyis magunk generáljuk azt azáltal, hogy csak elképzeljük, mit gondolhatnak rólunk mások.
Dr Brené Brown a szégyent így definiálja: “intenzíven fájó érzés, amikor azt hisszük, hogy a hibáink miatt érdemtelenek vagyunk a szeretetre és a kötődésre – valamit elkövettünk, vagy elmulasztottunk, ami nem méltó az adott kapcsolatunkhoz.” Egy másik definíció a szégyent a bűnhöz kapcsolja, nagyjából így: “Valami rosszat tettem. A tettemmel vagyok azonos, tehát rossz vagyok, valami baj van velem.”

Mit teszünk a szégyen ellen?

A szégyen lelki és testi megtapasztalása olyannyira fájdalmas lehet, hogy inkább visszavonulunk. Vagy másokat hibáztatunk, keressük a lehetőségét, hogy felháborodásunkon vágtatva, mások által szabaduljunk a hibáztatás elviselhetetlen érzésétől. A szégyen másokra hárítása kívül helyez bennünket a kapcsolatainkon, így azok komoly veszélybe kerülnek.
Egy másik, nem is mindig tudatos stratégia az, amikor elkerüljük a megszégyenüléshez vezető alkalmakat is. Egy hétköznapi példa erre a nyilvános beszéd kerülése. Visszautasítjuk a szereplést valami olyan indokkal, hogy a közönséget nem érdekli, vagy hogy éppen nincs kedvünk fellépni – de később magunk is rádöbbenünk, hogy ami visszatartott, az a félelem volt attól, hogy bénító érzéseink miatt rossz előadónak, esetleg képzetlennek vagy simán bénának tartanak majd bennünket.
Az elkerülés stratégiája talán nem mérgezi meg annyira a kapcsolatainkat, mint a hárítás, de ugyanannyira önkorlátozó, így rombolja életünk minőségét. Azt hiszem, a hárításnak komoly szerepe van a megbánásban, amikor életünk második felében egyre többször mondogatjuk: “Bárcsak ne törődtem volna annyit mások véleményével!” vagy “Ha egy kicsit bátrabban élem az életemet, most nem itt tartanék.”
(folytatása következik)