Miért szégyen a szexualitás?
A szexualitás és annak kifejezése szintén a szégyen forrása lehet. Az, hogy az intimitást tabuként kezeljük a gyerekek előtt, azzal jár, hogy valami ismeretlen, bűnös, tiltott asszociációk társulnak hozzá. Ami bűn, amiről még beszélni sem szabad, az bizonyosan rossz és szégyellnivaló.
Sokakat közvetlenül megszégyenítenek a szexualitásuk vagy önkifejezésük miatt, még akkor is, ha azzal nem bántanak másokat és nem sértik meg a beleegyezést. Vannak „szégyenletesnek” tartott magatartásformák. Közvetlenül vagy közvetve, ilyen mondatokkal bélyegezzük meg őket: „Ha te azt nem szereted, akkor nem vagy normális.” vagy „Ha ez esik jól neked, akkor valami baj van veled.”
Az előző részben tárgyalt kulturális forgatókönyveken felül a legtöbb kultúra közvetlenül a szexualitást is célba veszi. Bár sok nyugati kultúra, ha tényszerűen nézzük, szexuálisan szabados, ugyanakkor negatívan is kezeli a szexualitást, durva viccekkel és előítéletekkel megalázónak és undorítónak kiáltanak ki teljesen általános viselkedésformákat. Ez a közvélekedés bizonyos fokig mindannyiunkra hat, még azokra is, akik olyan családban nőttek fel, amely pozitív és megfelelő üzeneteket közvetítettek a szexről és a szexualitásról. A szexualitást negatívan kezelő környezetben felnövekvő emberek szégyent hordozhatnak már jóval azelőtt, hogy szexuálisan aktívvá válnának.
Sokan ismerik a szorongó belső kérdéseket, mint például: „Normális, amit érzek?”, „Betegesek a vágyaim?” vagy „Megfelelőek a nemi szerveim?” Tapasztalatom szerint mindezek a kérdések vezetnek oda, hogy anélkül is félünk a szexuális megszégyenüléstől, hogy bármiben is különböznénk másoktól.
(folytatása következik)