ITT és MOST és a TESTÜNKBEN

A biztonságérzetünk hiánya, vagyis a veszélyérzetünk és a szorongásunk nem egy valós helyzet vagy gondolat.

Szoros összefüggésben van az idegrendszerünkkel, pontosabban a hátsó vagus nevű ideg okozza. Ez az ideg dermeszti meg a testünket. Mégpedig azért, hogy megóvjon egy lehetséges fenyegetéstől. Az állatok utolsó lehetősége a menekülésre, ha élettelennek tettetik a testüket. Az emberek pedig képesek ezt a lelkükkel is megtenni.

De az emberek egészen másképpen élik az életüket, így a fenyegetés talán csak az elménkben létezik, valami kívülálló számára teljesen elvont gondolat. Nem igazán számít, hogy mivel magyarázzuk, a lényeg az az állapot, amit okoz. Amíg az idegrendszerünk meg nem győződik arról, hogy a veszély elmúlt, a testünk sem tud másképpen reagálni. Függetlenül attól, hogy ez mennyire logikus és racionális helyzet.

A múlt összes élménye velünk él ITT és MOST és a TESTÜNKBEN. És ez a múlt nem egy statikus emlékkép, hanem folyamatosan változó formát ölt. Minden pillanatban pont olyan, amilyennek éppen most gondoljuk, ahogyan viszonyulunk hozzá. Ezért tudjuk például a múltbéli hibáinkat helyrehozni, a tegnapi viselkedésünkért bocsánatot kérni, vagy másoknak megbocsátani. Mert minden pillanatban másképp látjuk a múltat. Ahhoz, hogy megváltoztassuk a viselkedésünket, folyamatosan át kell értékelnünk a múltunkat.

Ez egy tanulási folyamat. Folyamatosan változunk, alkalmazkodunk, tanulunk, fejlődünk, mégpedig azáltal, hogy megváltoztatjuk az álláspontunkat a tanultak alapján ITT és MOST. Ha valamiért lefagytunk, elakadtunk, az azért van, mert keményen dolgzunk azon, hogy lemerevedve maradjunk. Azért, hogy távol tartsuk magunkat a fenyegetéstől. Mert amíg elhitetjük magunkkal, hogy veszélyben vagyunk, addig az a testünk legfontosabb feladata, hogy mozdulatlanná dermedjünk.

Amint felismerjük, hogy megváltozott a helyzet, elmúlt a veszély, és megengedjük, hogy másképp lássuk a helyzetet… amint elkezdjük feldolgozni, amit átéltünk, és átértékelni azt, amit tanultunk belőle… ABBAN A PILLANATBAN SZABADÍTJUK FEL A TESTÜNKET (és a lelkünket is) a védekezésből, és nyitunk szabad utat a szeretet felé.

De csak akkor, vagyis most, ebben a pillanatban. Mert nem tudjuk szeretni a penge hidegét a torkunkon, még akkor sem, ha mi magunk tartjuk a kést. Még akkor sem, ha az egészet csak képzeljük.

De a testünkkel hatni tudunk az idegrendszerünkre. Hatni tudunk a gondolatainkra. Hatni tudunk a racionalitásunkra. Ha képesek vagyunk megérezni, hogy mi zajlik a testünkben, meg tudjuk győzni az idegrendszerünket arról, hogy a veszély elmúlt, meg tudjuk tanulni, amit meg kellett tanulni belőle, és úrrá tudunk lenni a merevségünkön.

Akarsz végre érezni?
Ölelés: Lívia♥

#szomatikusmódszerek #akarszvégreérezni #traumaoldás #ittésmostésatestünkben