Óriási szakadék tátong a férfi és a női orgazmus gyakorisága között, mert a társadalom az „erősebb nem” élvezetét tartja szem előtt.
Kutatások szerint három férfi orgazmusra jut egy női. Ezt akár „orgazmus-szakadéknak” is hívhatjuk, és nagyszabású vitákra ad alapot azóta, hogy a szexuális forradalom hajnalán felmerült.
A nyugati kultúrák azzal magyarázzák a szakadék meglétét, hogy a női test valamiért kevésbé alkalmas a csúcsra jutásra. Sigmund Freud hírhedt kijelentése szerint a nőknek is mindenképpen „járna” az orgazmus, mint az aktusért cserébe kapott jutalom. Ha ez nincs meg, akkor az ő érvelése szerint valami alapvetően nem stimmel az illetővel. Noha ezt az elméletet széles körben sikerült megcáfolni – miután a nők nagyjából egynegyedének van rendszeresen orgazmusa magától az aktustól –, sajnos sokan a mai napig azt hiszik, hogy baj van velük, nem reagál megfelelően a testük. A szexuálpszichológiai vizsgálatok során a résztvevők azt is megemlítették, hogy egy nő 30 éves kora előtt eleve el sem juthat a csúcsra, mert fizikailag képtelen rá. Persze, ilyen súlyos tévhitek esetén anatómiai hiányosságokról is beszélhetünk: akadnak például, akik nem tudják, hol helyezkedik el a csikló.
Úgy szokás erről fogalmazni, hogy a nők teste bonyolultabb.
A csiklóról, azaz a klitoriszról egyenesen „rémtörténetek” keringenek, miszerint nehéz megtalálni és izgalomba hozni, ráadásul félénk és finnyás jószág, ami csalódást okoz a tulajdonosának és kineveti a partner próbálkozásait. Ráadásul ez amúgy sem számít igazán, mert a nőket „nem is érdekli annyira” az orgazmus. Nincs rá szükségük úgy, mint a férfiaknak. Ők inkább adnak, mint kapnak. Az ő élvezetük inkább az együttérzésről szól. Nekik a szemkontaktus és az ölelkezés való.
A freudi szemlélet, az anatómiai tévhitek és a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák mind hozzájárulnak ahhoz, hogy természetesnek tűnjön az orgazmus-szakadék.
Ez abból is látszik, hogy azoknak a nőknek több orgazmusuk van, akik a saját nemükhöz tartozókkal bújnak ágyba, mint a heteroszexuális kapcsolatot létesítő társaiknak. Majdnem annyival több, hogy felveszik a versenyt a heteroszexuális férfiakkal! A maszturbáció közbeni orgazmushiány ráadásul viszonylag ritka jelenség a nőknél, és akik gyakran eljutnak egyedül a csúcsra, általában úgy nyilatkoznak, hogy partnerrel ez sokkal ritkábban sikerül. A férfiaknak egyébként ugyanannyi időre van ehhez szükségük, mint maszturbáció alatt a nőknek – tehát tévhit, hogy a női orgazmus „lassú”.
Az orgazmus-szakadéknak tehát nem biológiai oka van, hanem elsősorban társadalmi. Először is jellemző, hogy a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárások alapján kategorizáljuk magát a szexualitást: a férfiak „szexuálisabbak”, azaz megélik a vágyaikat, a nők pedig inkább „szexisek”, azaz vágykeltőek. A férfiak szükségleteire terelődik a fókusz, tehát az ő orgazmusukra. A férfi orgazmus jelenti azt a mérföldkövet, ami „sikeressé” nyilvánítva megkoronázza és befejezi az együttlétet. Ezért szokás csak a közösülést „igazi szexnek” hívni, az intimitás többi formáját pedig – ami viszont a női orgazmus kulcsa lehet – mindössze „fakultatív” előjátéknak.
Ebben a felállásban a nő szerepe, hogy egy vonzó testtel járuljon hozzá a szexhez. Tehát arra terelődik a hangsúly, hogy hogy néz ki, nem pedig arra, hogy mit érez.
Innen ered az aggodalom, hogy vajon milyennek látja őt a partner – ami jelentősen csökkenti az orgazmus esélyét. Sőt, akár a csúcspont tudatos elkerüléséhez is vezethet, hátha nem elég kívánatos közben az arca vagy a teste.
Érdekes kutatási eredmény még, hogy a nők a második és a harmadik együttlét alkalmával gyakrabban jutnak el az orgazmusig, mint az első együttlétnél. Stabil párkapcsolatban már hétszeres náluk a csúcsra jutás esélye az egyéjszakás kalandokhoz képest – és közöttük már a felére csökken az orgazmus-szakadék a nagy egészhez képest.
Jó hír, hogy az orális szex és a csikló izgatása is jelentősen növeli a csúcsra jutás esélyét: olyannyira, hogy azoknál a pároknál, akiknél mindháromra sor kerül, már csaknem olyan gyakori a nő orgazmusa (92%), mint a férfié (96%).
Egy másik felmérés alkalmával, ahol számszerűsítés helyett interjút készítettek a résztvevőkkel, a következő párbeszéd zajlott le egy férfival:
– Nekem nagyon fontos, hogy orgazmusa legyen velem.
– Minden nőnek, vagy egy bizonyos nőnek?
– A barátnőmnek. Akivel csak úgy összejövök, arra magasról teszek.
Egy nő pedig így fogalmazott:
„Amikor csak úgy összegabalyodom valakivel egy éjszakára, mintha nem is nagyon próbálkozna, hogy mindkettőnknek jó legyen.”
Ebből látszik, hogy alkalmi férfipartnertől egy nő már nem is vár orgazmust, vagy ha mégis, akkor már követelőzőnek számít. Volt, aki egyenesen úgy fogalmazott, hogy „nincs joga” olyat kérni a férfitól, ami a csúcsra juttatná őt:
„Nem tudom, valahogy zavarba jövök tőle. Mintha bűntudatom lenne. Mintha olyasmire venném rá a pasikat, amit nem is akarnak megtenni. Ettől rosszul érezném magamat.”
A szorongás, a bizonytalanság és a „nincs hozzá jogom” érzése miatt a nők gyakran a férfiak orgazmusát helyezik előtérbe, nem pedig a sajátjukat. Volt olyan hölgy, aki az mondta, bármit megtesz, hogy a partnerének jó legyen.
Az alap hozzáállás az, hogy a férfi orgazmust vár el, a nő pedig semmit.
Párkapcsolati keretek között azonban szerencsére itt is más a helyzet. Mintha a „hivatalos keretek” jelentenének jogosítványt a csúcsra jutáshoz. A barátnők és a feleségek bátrabban kimondják, mit szeretnének, ami meg is látszik a korábban idézett mennyiségi eredményeken.
Összességében tehát ideje lenne elfelejteni a tévhitet, hogy a nők „kevésbé alkalmasak” az orgazmusra. A szakadék elsődleges oka, hogy a társadalom nagyobb hangsúlyt fektet a férfiak élvezetére, mint a nőkére. Sajnos mindkét nem a magáévá tette már ezt a hozzáállást, ami miatt természetesnek tűnik a különbség – noha messze nem kellene, hogy az legyen.